A kezdetek legnagyobb segítsége

Amikor úgy döntöttem, hogy saját céget alapítok, és kilépek a munkavállalók mókuskerekéből, a saját lábamra állok, hiszen volt elég tartalékom mindehhez és családi viszonylatban is úgy gondoltam, hogy ha önmegvalósítást tervezek, akkor csakis most, mert amikor már egy-egy gyerek is boldogítja az ember életét bizony nem arra vágyik, hogy idejének nagy részét a cégében és annak munkájában töltse. Éppen ezért hát bele is fogtam, és a kezdetekkor még úgy gondoltam, hogy mindent én fogok megoldani, nincs igazán segítségem külső segítségre sem az emberek megtalálásához, sem az igazgatáshoz, sem egyéb munkafeladatok profi szintű megoldásához. Persze aztán elég gyorsan rájöttem, hogy ez a gondolatom igazán hibás volt, ugyanis átfogó ismeretekkel egyik területet illetően sem rendelkezem. Bár közgazdász vagyok, a szakmai tapasztalatom egy-egy területet illetően kevés, és koránt sem lesz elég ahhoz, hogy egy profi szintű, erős alapokra épített vállalkozást tudjak kialakítani.

A munkavállalók kiválasztásánál hasított igazán belém ez az érzés, ugyanis nagyon nem találtam olyan embert, aki megfelelő kompetenciákkal rendelkezne, és a karrierút szintjén is beleilleszthető lenne a vállalat életébe. Éppen ezért ehhez már segítséget kértem, és igazán profi szintet kaptam is a Kogwheel csapatának segítségével. Az assessment center szolgáltatásuk segítségével ugyanis megfelelő kompetenciájú és karrier igényű embereket sikerült találni minden pozícióra, ami azért nagyon fontos, mert így nem kell tartanom attól, hogy a közeljövőben a tömeges elvándorlás problémájával meg kell majd küzdenem.

Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ha most kezdene vállalkozás kialakításába, ha már meglévő vállalkozást szeretne fejleszteni és teljesítményét folyamatosan növelni, keresse fel ezt a kis csapatot, ugyanis a kogwheel az, aki profi és szakmailag tökéletes segítséget fog tudni nyújtani ehhez, maximálisan megfizethető formában, hosszú távon is eredményesen.