A férjem és én egy teljesen különleges párt alkotunk, tulajdonképpen már az is nagyon különleges volt ahogyan egymásra találtunk és két különc, ha találkozik, akkor abból persze minden kisülhet, csak átlagos vagy akár unalmas élet nem. Persze nem mondom, hogy bolondok vagyunk, de azért nem úgy működünk mint egy átlag pár, és őszintén szólva iszonyatosan nagy szerencsém van hogy rátaláltam, mert most már tudom, hogy egyik másik párkapcsolatom sem lett volna életképes, mert egészen egyszerűen máshogy gondolkodok mint az átlag, és ezért máshogy is élek, és így más ember való mellém. Ez ennyire egyszerű, mégis rengeteg időbe telt ezt megértenem és feldolgoznom. Persze mellette minden sokkal egyszerűbb és könnyebb volt.
Furcsa szokásaink sok embernek szemet szúrnak, de talán a leginkább az ajándékozási szokásaink szoktak kirakatba kerülni, hiszen egy-egy szülinap vagy karácsony tökéletesen megmutatja, hogy mi nem úgy ajándékozunk mint egy átlag pár. Mi szeretünk igazán személyre szóló ajándékot adni. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindig mi készítjük az ajándékot a másik számára, vagy egyedileg készíttetünk valamit, hanem hogy odafigyelünk a másikra, és tudjuk, hogy mire vágyik, mit szeretne és ez alapján ajándékozunk. Ez pedig nem az ártól vagy az értéktől függ. Persze ez sokak számára már azért is furcsa mert ők túl akarnak esni az ajándék megvásárlásán, egy nyűg és kín, hiszen legyen megfelelő értéke, legyen használható, ne legyen felesleges, de azért örüljön is neki az ember. Ezeknek a paramétereknek pedig sokszor egyetlen ajándék ötlet sem felel meg.
Mi azonban azt nézzük csak, hogy minek örülne a másik és mivel tudnánk meglepni. Én például nagyon rég óta úgy futok, hogy a szíjam bújtatója elszakadt, ezért lifeg a szíj vége. A férjem pedig meglepett egy gyönyörű új apple watch szíjjal a https://applewatchshop.hu/ oldalról, ami nem csak kényelmes és igen strapabíró, hanem tökéletesen passzol a futóruhámhoz és a cipőmhöz is. Egyszerűen imádom. Tudta jól, hogy nagyon ragaszkodok ezekhez az eszközökhöz, és sosem cserélném le, csak ha már használhatatlan, ezért meglepett eggyel. Persze pluszban szerzett nekem egy bújtatót is, így egyszerre két szíjam van az órához.